18 alapvető dolog, amit kezdőként tudnod kellene a jógáról, de sosem merted megkérdezni…

Hogy miért éppen  18?

Azért, mert a 18-as számnak és testvéreinek a 108-nak és az 1008-nak különös jelentőséget tulajdonítanak a Buddhizmus gyakorlói. Buddha születése után 108 Brahmant hívtak meg a név adó ünnepségre.

A 18-as azért is szentség teljes szám, mert a Bhagavad Gita – a jóga egyik alapműve-18 fejezetből áll, és a Puránák- az istenségek , születéséről, családfájáról,tetteiről, mitológiájáról szóló verses művek száma is 18.

És miért éppen kezdőknek?

Több éves oktatói tapasztalatom azt súgja, bár sokak kacérkodnak a jógázás gondolatával, hajtja őket a kíváncsiság, mert annyi minden jót hallottak már róla,  mégis tele vannak téves elképzelésekkel és félelmekkel, ami visszatartja őket az első lépés megtételétől vagy hamar abbahagyják a kezdeti próbálkozás után néhány téves elképzelés miatt…

Ezekből szedtem össze most a teljesség igénye nélkül 18-at a 108 helyett ( Lehet, hogy túl hosszúra nyúlt volna… és amúgy sem olvasná el senki, idő hiányra hivatkozva)

1. Nem számít mennyire vagy hajlékony. Komolyan nem. Nem boldogabb, aki hajlékonyabb, különdíjat sem nyer érte. Ne ezen rágódj, inkább fogadd el a testedet olyannak, amilyen! A hajlékonyság nem előfeltétele a jógázásnak, hanem a rendszeres gyakorlás egyik „mellék terméke”, aminek azonban a mindennapokra vetíthető gyakorlati haszna van.

2. Ne morfondírozz azon, hogy festesz a különböző pózok kivitelezése közben! Mindenki saját magára koncentrál az órán, senki nem foglalkozik veled (hacsak nem tangát viselsz). Ez az első lecke önmegvalósításból.

3. Nem baj, ha nem ismered a szanszkrit kifejezéseket. Csak az oktató és a legnagyobb jóga őrültek ismerik őket.

4. Ha már úgyis előtérbe helyezed a kedvenc időtöltésedet a sürgős teendőkkel szemben, válaszd a jógát! SOKKAL érdekesebb, mint a nadrágvasalás, konyhatakarítás vagy más délutáni elfoglaltság. És egészségesebb, mint a Facebook!

5. Senki nem teszi meg helyetted. Ha szeretnél – és ki ne szeretne? – javítani életed minőségén, a légzéseden, a közérzeteden, kigyógyítani  magad egy sérülésből vagy betegségből,  enyhíteni a lelki problémáidon, neked kell megdolgoznod érte! Eljött a megfelelő pillanat a kezdéshez! Csak az első  lépés a nehéz… de ha sokáig halogatsz, eltelik az idő és az életed, mielőtt észbe kapnál…

6. A  jóga  nem vallási szertartás, de ha Te annak tekinted, ám legyen! Spirituális, vallásos és fitnesz foglalkozásnak is tekintheted, vagy ezek közül egyiknek sem, ahogy neked tetszik. (Ha bárki más véleményen van, nyugodtan mondd neki, hogy hívjon fel engem!)

7. A jóga művészet, tudomány, életmód- és filozófia egyben. Leginkább azonban önmegismerés eszköze, ami mindenki javára válik. Az önismeret a saját tesünk megismerésével kezdődik. Számtalan  meglepetés éri kezdő tanítványaimat az első órákon, amikor fény derül a test asszimetriáira, meg arra hogy milyen korlátaik vannak- vagy épp nincsenek- a pózok végrehajtása közben.

8. Ne légy kritikus és szigorú önmagadhoz. Inkább vedd észre, milyen nagyszerű vagy, a jóga segítségével újra felfedezheted,  hogy kellő gyakorlással milyen csodás dolgokra lesz képes a tested (igen, a Te tested!), és micsoda összhangba hozható a test, a lélek, az elme és a légzés! Ha szőnyegen sikerül legyőznöd önmagad, hidd el- a mindennapokban is menni fog!!!

9. Időnként mindenki összekeveri a bal és jobb kezét. Nem kell szégyenkezned, ha előfordul veled is. Csak mosolyogj, ha a jógaoktató kijavít! Várhatóan vele is megesik majd, hogy azt mondja „bal”, mikor „jobbra” gondol.

Ardha Navasana

10. Billegni egyensúlyozás közben nem szégyen. Amikor először próbáltam meg a kezeimen egyensúlyozni, a fejemre billentem. Sokkolt az élmény. Most már kitüntetésnek veszem a homlokomon megjelenő piros csíkot, ha előfordul. Tanulj a hibáidból, nevess rajtuk azután lépj tovább,  vagy használj segédeszközöket a gyakorlás megkönnyítésére. Egy azonban fontos, semmiképp ne vedd túl komolyan magad.

11. David Swenson, az egyik legismerebb ashtanga jógamester azt  mondta: „Soha nem hagytam abba a gyakorlást”.  Mindegy mi miatt nem akarsz mozogni és keresed a kifogásokat: lustaság, allergia, betegség, magánéleti gondok, idő hiánya  vagy valami más. Biztos lehetsz benne,  hogy jógázás után jobban fogod érezni magad. A jóga hatása akkor érződik igazán, amikor  úgy állsz a szőnyegre, hogy nem minden rózsaszín  körülötted.

12. Senkit nem érdekel, hogy kézen tudsz-e állni a terem közepén, hozzá tudod-e érinteni a lábfejed a tarkódhoz, vagy kivitelezni bármely más, haladóktól elvárt pózt. Egyszerűen vágj bele és gyakorlással majd belejössz! Csak az a fontos, hogy önmagadhoz képest honnan hová tartasz. A pózok elsajátítására elég a hátralévő életed, most csak a helyes légzésre ügyelj, s közben sose feledd, nem a cél az igazán fontos, hanem az odavezető út!

13. Az oktató azért van, hogy segítsen. Tudom, néha könnyebb elbújni a hátsó sorban és láthatatlanságot tettetni. Hidd el, a jógaoktató nagyon is SZÍVESEN válaszol a kérdéseidre. Segít a pózok kivitelezésében, megmagyarázza a jóga lényegét vagy éppen a szanszkrit kifejezések jelentését. Ha bizonytalan vagy, kérdezz!

14.  Olyan nincs, hogy valakinek ne menne a jóga.  Amíg lélegzeni tudsz, jógázni is tudsz, hisz minden póznak van egy könnyebb,  és egy még könnyebb verziója.

15. A jóga lényege nem a cselekvés, hanem a létezés”.  Puszta létezéseddel is jógázó vagy, akár elhiszed, akár nem.

16. Gyakorolj rendszeresen! Minden kezdet nehéz, lesznek elkeseredett pillanatok és lesz kényelmetlenség érzet is. A hatha jóga nem kényeztető spa kezelés, bár a tévéreklámokból néha annak tűnhet. Nem, a jóga kemény munka, sőt, fárasztó is lehet testileg, lelkileg, érzelmileg. Legszívesebben feladnád (vagy legalábbis elátkoznád az oktatót, mert a gyűlölt pózt gyakoroltatja veled)? Ne tedd! Ez a gyógyulás kezdete. Vegyél mély levegőt és gyere el a következő órára is. Nem fogod megbánni. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz és szárnyakat ad!!!

17. A jóga olyan, mintha fogselyemmel tisztítanád a testedet és az elmédet.   Kis erőfeszítés a megelőzés érdekében többet ér akármennyi gyógyításnál.

18. Itt nincsenek szabályok, elvárások, határok és versenyezned sem kell senkivel ! Önmagaddal lehetne, de hidd el, egyáltalán nem érdemes. Gyere, ahogy vagy, tápláld a tested, a lelked és az elméd! Nem fogunk kérdezősködni.

 

forrás: www.elephantjournal.com

A cikket Erica Rodefer író és jógaoktató (Charleston, Dél-Karolinában) írásai ihlették. Hozzátéve, elvéve, átírva ez lett a végeredmény:-)

 

 

 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük