Jóga Stílusok az Ízisz Jóga Stúdióban

A jóga szó a szanszkrit judzs szótőből származik, melynek jelentése: összeköt, egyesít, igába fog. Az egyéni lélek (átma) és az univerzális lélek (paramátma) egyesítésére utal, de vonatkoztatható a test, a tudat és a lélek egyesítésére történő utalásként is.

A jóga hosszú története folyamán számos iskola jött létre, új irányzatok alakultak ki és az irányzatok egyesülésére is sor került, de általánosságban minden változatra kijelenthető, hogy a megvilágosodás felé vezető utat keresi.

A jóga nem vallás, inkább egyfajta világnézetnek nevezhető, mely elősegíti a spirituális fejlődést, így bármely vallás követőjének erős támaszt nyújthat hite gyakolásában. Mindemellett a jóga ászanák – a jóga nyolc ösvénye közül a harmadik, a testtartások – gyakorlása rendkívül jótékony hatással bír mind tesre és lélekre.

Ashtanga jóga

Az ashtanga jóga rendszert egy Vamana Rishi nevű indiai bölcs jegyezte le – egy ma elveszettnek hitt ősi kéziratba, a Jóga Koruntába foglalva. A kézirat nagy valószínűséggel több különböző ászana sorozat leírása mellett jógafilozófiai magyarázatokat is tartalmazott. Ezen kívül említést tett a vinyasa-ról (légzéssel egybekötött mozgásról), a drishtiről (tekintet irány pontjáról), a bandhákról (jógikus zárakról), és a mudrákról (kéztartásokról) is. Sajnos a kézirat megsemmisült, de más fennmaradt iratok , mint például a Shiva Samitha és a Hatha Yoga Pradipika leírásai alapján valószínűsíthetően későbbi jógamesterek dolgozták ki az ashtanga jóga rendszerét.
Pontosan nem lehet tudni, hogy Krishnamacharrya kitől tanulta, de az kiderült, hogy Patthabi Jois Krisnamacharyától örökölte meg a tudást. Mivel a tanítások tanítóról diákra szájhagyomány útján terjedtek ezért meglehetősen nehéz a jóga történetének pontos nyomon követése.

Patthabi Jois
Patthabi Jois

Patthabi Jois, aki 1927-ben kezdte meg tanulmányait Krishnamacharyával 1948 óta tanítja az Ashtanga jóga rendszert Indiai iskolájában Mysore-ban szigorúan ragaszkodva a szent hagyományokhoz.

Az Ashtanga szó jelentése nyolc ág vagy út, ösvény. Patanjali Jóga szútrájában leírtak szerint a spirituális felemelkedéshez nyolc szellemi gyakorlat vezet:

Yama [tilalmak]
Niyama [előírások]
Asana [testtartások vagy testgyakorlás]
Pranayama [légzés feletti uralom]
Pratyahara [érzékszervek feletti uralom- befelé tekintés]
Dharana [koncentráció, összpontosítás]
Dhyana [meditáció]
Samadhi [ megvilágosult tudatállapot]

Ez a stílus egy meglehetősen intenzív, atletikus formája a jóga testgyakorlásnak, melynek során a lélegzetet szoros összhangban tartva a testmozgással egy fokozatosan nehezedő, meghatározott gyakorlatsort követ.

A gyakorlás meglehetősen sok hőt termel, mely erős izzadással társulva hatékonyan méregteleníti az izmokat és a belső szerveket. Ennek eredményeképpen javul a vérkeringés, könnyedebbé, hajlékonyabbá és erősebbé válik a test, elcsendesül, megnyugszik az elme és az idegrendszer.

Az órák Patanjali tiszteletére az Ashtanga mantrával kezdődnek és a záró mantrával fejeződnek be.

Yoga Synergy

A Simon Borg-Olivier és Bianca Machliss, nemzetközileg is elismert fizioterapeuták által alapított Yoga Synergy Sydney egyik legrégebbi, legnagyobb és legnépszerűbb jógaiskolái közé tartozik. A stílust a tradícionális hatha jóga, a védikus és a nyugati jóga anatómia rendkívül mélyreható, részletes ismeretére alapozva fejlesztették ki az elmúlt 30 év alatt.

Simon Borg-Olivier
Simon Borg-Olivier

Az általuk kidolgozott öt különböző ászana gyakorlatsor az öt alapelem nevét viseli (tűz, levegő, föld, víz , éter) s az előző két stílushoz hasonlóan ez is vinyasa alapú, dinamikus jóga, mely leginkább egyfajta önmasszírozáshoz hasonlítható.

A Yoga Synergy stílus igen hatékonynak bizonyul az erő és rugalmasság fejlesztésében, a szív és érrendszer fitten tartásában és az általános egészség-megőrzésben.

Rendkívüli hangsúlyt fektet a biztonságos testgyakorlásra és a sérülések megelőzésésre illetve felgyorsíthatja a már meglévő sérülések gyógyulását. Előtérbe helyezi a helyes testtartást minden egyes pózban, különös tekintettel a gerincre. Rendszeres gyakorlása energiával tölt fel, segít a stresszoldásban.

Bianca Machliss
Bianca Machliss

Magyarországon elsőként Békéscsabán, az Ízisz Jóga Stúdióban gyakorolható ez a stílus.

Jivamukti jóga

Hetente több, mint 2000 ezer ember – köztük számos híresség- látogatja a David Life és Sharon Gannon által 1986-ban alapított Jivamukti jóga stúdiót New York Cityben. A stilus népszerűsége az alapítók által kidolgozott tanítási módszer nagyszerűségében rejlik.

Sharon Gannon és David Life
Sharon Gannon és David Life

A gyakorlatsorok alapját az ashtanga jóga adja, az órák azonban éneklést, mantrázást, jóga filozófiai idézetek felolvasását, értelmezését, zenét és pozitív megerősítéseket, légzőgyakorlatokat és meditációt is magukba foglalnak.

Az alapítók elsődleges célja, hogy a jógafilozófia fizikai, pszichológiai, szellemi és erkölcsi tanításait újra egyesítve közvetítsék a jógagyakorlók számára. Különös hangsúlyt fektetnek a jóga spirituális tanításainak alkalmazására a mindennapi életben.

Magyaroszágon elsőként Békéscsabán, az Ízisz Jóga Stúdióban vehetsz részt Jivamukti inspirált jógaórákon.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük