Óra előtt, óra után

Mindig beírom a naptáramba, hogy mikor megyek jógázni. Valahogy úgy vagyok ezzel, mint a róka a kis herceggel. Ha megpillantom a naptárban, hogy este hétkor jóga, már előtte egy-két órával elkezdek örülni. Exupéry szavaival élve egyre inkább „díszbe öltöztetem a szívemet”, és minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Mert tudom, hogy az Ízisz Jógastúdióban jó dolgok történnek velem még akkor is, ha olykor nyűgösen vagy fáradtan indulok neki.

Mintha egy másik világba érkeznék, amikor belépek a Bajza utcai épület ajtaján. Egy olyan világba, ahol nyugalom vesz körül. Ahol a színek, a formák, a megvilágítás, a jelképek a falakon, megfűszerezve Lenkefi Mónika professzionalizmusával mind-mind felüdülésként, terápiaként hatnak.

Igyekszem pár perccel az órakezdés előtt belépni, mert szükségem van egy kis időre, hogy teljesen megérkezzek. Nálam ez úgy működik, hogy ha este megyek, délután már tudatosul bennem a várakozás, azonban akkor még javában a teendők kergetőznek a fejemben. Ahogy beérek, szép lassan elcsitulnak a gondolatok, és testem mellett a lelkem is megérkezik, hogy megnyugtató módon helyreálljon a test, a szellem és a lélek szimbiózisa. Ott vagyok teljes valómban, nem a múlton merengek, nem a jövőn, nem a feladataimon aggódom, hanem megélem a jelen minden pillanatát.

Az órán igyekszem minden instrukcióra, mozdulatra, lélegzetvételre odafigyelni, és a testi korlátaim elfogadásával, figyelembevételével elvégezni a részletes alapossággal bemutatott gyakorlatokat. Ha kell, segítséget, könnyítést kapok, ha kell, korrigálják a mozdulataimat, és ott valahogy mindig gyorsan repül az idő is.

Az egyik órán, amikor éppen azzal voltam elfoglalva, hogy melyik bal lábamat kell magam mögé tenni, és közben melyik testrészemet, merre csavarva kell(ene) lazán, mosolyogva egyenletes lélegezni, Lenkefi Mónika a tőle megszokott természetességgel azt mondta, hogy rendszeres gyakorlással ez egyszer csak úgy fog menni, hogy hazaérve tele leszek energiával, és akár egy szobát is kifestenék.

Nos, még csak az út kezdetén vagyok. Ötödik hónapja járok, és ha annyi energiám nincs is egy-egy óra után, hogy lakást fessek, pozitívumokat már most tapasztalok. Éppen ezért akkor is elmegyek, ha nagyon fáradt vagyok, ha eluralkodik rajtam a „mindenkihagyjonbékén” érzés és legszívesebben bevackolnám magam az ágyba. Megyek, mert tudom, hogy ha olykor nehéz is elindulni, ott jó lesz nekem. Megyek, mert az itt-ott fájdogáló alkatrészeim hálásak a törődésért, az odafigyelésért, az egyensúly-keresésért. Sosem gondoltam volna például, hogy egy derékfájós mosogatás közben jut majd eszembe: ez talán a rossz testtartás műve. És csodák csodájára, amikor úgy álltam meg, mint a jóga órán, egy csapásra megszűnt a fájdalom…

Szóval megyek, hogy felfrissüljek, hogy mozgékonyabb, egészségesebb, boldogabb legyek, hogy esélyt adjak magamnak egy teljesebb életre. És megyek, mert úgy érzem, hogyha egy-két órát ott tölthetek, bennem valahogy helyrebillen a világ.

Mikóczy Erika