Hétvégi intenzív kezdő tanfolyam november 25.
2017. november 25-én szombaton teljesen kezdő jóga tanfolyami csoport indul. A tanfolyam 4 alkalmas, azaz 4 egymást követő szombaton délelőtt találkozunk reggel 9.00-12.00-ig. Az időpontok november 25, december 2, 9, 16.
 
Olyanok jelentkezését várjuk, akik még soha nem jógáztak, vagy nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek, kedvelik a kihívásokat és a dinamikus, lendületes mozgásformákat. Testi – lelki egészségük egyensúlyuk helyreállítására törekszenek.
 
A tanfolyamon résztvevők a hatha jóga alap ászanáival ismerkedhetnek meg. Nagy hangsúlyt fektetünk a helyes légzésre, a technikai kivitelezésre, a helyes testtartásra, a gerinc karbantartására és gyógyítására. Megtanuljuk a helyesen kivitelezett alap gerincmozdulatokat és azok kombinált formáit.
 
Az órák egymásra épülnek, fokozatosan növelve a terhelést javítjuk résztvevők állóképességét, tüdőkapacitását, rugalmasságát, egyensúlyérzékét és lelki békéjét.
 
A tanfolyam alatt nem csak az órákra, a gyakorlásra, de a mindennapi életvitelre is alkalmazható, gyakorlatias, hasznos tippekkel, tanácsokkal szolgálunk, melyek szinte azonnali életminőség-javulást eredményezhetnek.
 
A résztvevők, könnyen “emészthető”, gyakorlatias betekintést kapnak a hatha jóga filozófiájának alapjaiba is.
 
Akit érdekel, szeretne jönni, kérem jelezze minél hamarabb.
 
Kérem, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik lehetőség szerint mind a 4 alkalmon részt tudnak venni, ugyanis:
 
A tanfolyami bérlet kizárólag a tanfolyami órákra érvényes a tanfolyam idejére, az alkalmak hiányzás esetén is levonásra kerülnek a bérletből.
 
A tanfolyami bérletek a többi gyakorló órákra nem érvényesek.
 
Maximum létszám 18 fő.
A tanfolyam részvételi díja: 14 000 Ft
Telefon:
+36706265707
Email:
joga@iziszjoga.com
 
Csak annak a jelentkezését tudom véglegesnek tekinteni, aki közvetlenül is megkeres, privát üzenetben vagy a fenti elérhetőségeken, illetve a tanfolyam a tanfolyam díját az Ízisz Jóga Egyesület számlájára utalja vagy a stúdióban személyesen befizeti legkésőbb 2017.november 10-ig
 
Az egyesület bankszámlaszáma: 11600006-00000000-42066787 ( Erste bank)
 
A regisztráláshoz teljes név, email cím, és telefonszám szükséges.
 
 
 

Hozzászólás írása

A kötelezően kitöltendő mezőket *-gal jelöltük.

 

Cím:
5600 Békéscsaba, Bajza u. 15. Cím
Telefonszám:
+36. 70. 626. 5707
Email:
joga@iziszjoga.com