Mióta az „eszemet tudom”, sportolok. A mozgás végigkíséri az életemet. Sporttagozatos általános iskolába jártam Szolnokon, atlétizáltam, kézilabdáztam. Főiskolás koromban ért utol a „szerelem” az aerobik iránt. Edzőként közel két évtizedig tartottam órákat felnőtteknek Újkígyóson és Békéscsabán egyaránt. Közben gyermek aerobik és női torna edző lettem, a Bukfenc Akadémia (játékos torna foglalkozások óvodásoknak) óráimon a békéscsabai torna klubban sok-sok kisgyermek ügyesedett, fejlődött „kezeim között”. Tanítóként már több mint 15 éve dolgozom/tevékenykedem a 6-10 éves korosztállyal. Két kamaszgyermek édesanyja vagyok, „útkereső”. Nemrég találtam rá a táncra és be/megértem a jógára is. Budapesten a Baraka Jógaiskola és Békéscsabán Lenkefi Mónika tanítványaként sajátítottam el a gyermekjóga alapjait. Nyaranta táborokat vezetek alsó tagozatosoknak; ebben az évben a vezetésemmel nagy-nagy lelkesedéssel jógáztak a gyerekek a Szer-etet táboromban! Bízom benne, hogy az Ízisz Jóga Stúdióban ebben a tanévben a gyermekjóga oktatásával, ennek a „csodának” a megélésével rengeteg örömet, vidámságot, erőt, magabiztosságot, a jóga iránti szeretetet és önbizalmat adok át a csoportban résztvevő kislányoknak és fiúknak egyaránt!