Júniusi-Júliusi hírlevél

Legfrissebb Stúdió Hírek

Már derékig benne vagyunk a nyárban, pedig még szinte el sem kezdődött…érdemes hát minden percét alaposan kihasználni, hiszen mindig olyan gyorsan elrepül. A sok pihenés, túrázás, úszás és egyéb mozgásformák mellett a jóga nyáron is a legjobb kiegészítő testet-lelket karbantartó testgyakorlás.

Jónéhányan ráéreztetek a nyári meleg jótékony hatására. Élvezet ilyenkor gyakorolni, mert minden minden ízület, szalag , izomrost könnyebben nyúlik, a fölösleg pedig jobban olvad, csurran és csöppen. A törülköző elengedhetelen jógaeszközzé vált :-). Ezt bizonyítandó az egyik ashtanga órán készítettem is néhány képet, amit itt nézhettek meg.

Azoknak azonban, akik még csak az Ashtanga stílust próbálták ki, forró szívvel ajánlom a Synergy Tűz sorozatát is. Igen frissítő, változatosságot nyújtó stílus. Már csak azért is, mert ashtangát sok helyen lehet már gyakorolni az országban, de Synergy-t csak az Ízisz Jóga Stúdióban. Szeptemberben pedig, remélem jó néhányótoknak adódik majd alkalma arra, és lehetősége, hogy részt vegyen Simon workshopján és együtt gyakorolhasson vele. Ritka lehetőség, nem érdemes kihagyni!

A workshop mindenkinek szól , nem kell hozzá haladó pózokat tudni, csak az alapsorozatot fogjuk végig venni, és azon keresztül tanulunk majd a bandhákról (zárakról), a pózok helyes végrehajtásáról és a légzésről. ( Fordítani fogok végig, így az angol sem lehet akadály!) A workshop részleteiről lentebb a hírlevélben és a weboldalon is találhattok információt! Emlékezetes
élmény és tapasztalatszerzés garantált!

A napforduló reggelén ismét 18-an csatlakoztatok hozzám a bűvös 108 -hoz. Az időjárás is igen kegyes volt hozzánk, kicsinykét hűvösen indított ugyan, de a relaxáció végére a sok üdvözlés láttán még a Napocska is előbújt.

napudvozlet

A friss levegőn sokaknak könnyebb volt és jobban is esett a mozgás, ugyanakkor nagyobb kihívást jelentett az elmélyülés, hiszen több minden elvonhatja az ember figyelmét a szabadban, és a kellemes reggeli frissességben bemelegedni is nehezebb. Viszont az izomláz többeknek még így is garantált volt, különösen a karokat, vállakat emlegettétek többen. DE!!! Mindenki hősiesen végigcsinálta és jóleső érzéssel indult neki a napnak! Remélem az őszi napfordulón ismét összejövünk egy újabb 108 Surya Namaskara erejéig. A képeket, külön köszönet értük Zajacz Timinek) már a weboldalon láthatjátok.

Órarendi változások:

○ Július 15-18-ig , a jóga tábor ideje alatt a stúdióban az órák szünetelnek, a Zselicben lehet hozzánk csatlakozni. 

○ Július 23-án, szombaton az órák szintén elmaradnak, előre is elnézést kérek a szombati vendégektől.

○ A nyári szünet a stúdióban július 30- tól lesz auguszus 15-ig. Ezalatt a stúdió zárva tart. Utána, augusztus 15 és szeptember 4 között igényekhez alkalmazkodva csökkentett óraszámban tartok órákat. (Augusztusi órarendet majd az időponthoz közelebb véglegesítem.) Simon workshopja után, szeptember 5-től ismét a régi rend szerint várok mindenkit az órákra.

○ A júliusi Yoga Nidra ( jógikus alvás, irányított, mély relaxáció.) 5-én, kedden lesz 4.30-5.30-ig. Aki tud, hozzon szőnyeget és extra takarót is, hogy maximális legyen a kényelem mindenki számára. Már az órarendben, meg lehet kezdeni a bejelentkezést!
Yoga Nidra CD kapható a stúdióban, 1990 Ft-ért.

o Júliusi meglepetésként 11-én , hétfőn 17.30-18-30-ig kontakt /páros jóga órát tartok , minden érdeklődőt szeretettel várok. Lehet páratlanul is jönni, majd a helyszínen alakítjuk a párokat improvizatíve. Már az órarendben. Meg lehet kezdeni a bejelentkezést!
aum

Tanítóm az Igazság,
Tanítóm Bölcsesség,
Tanítóm a Boldogság ,
Tanítóm a Békesség.

——————————————————————————————————————————————–

Gyakorlati anatómia tippek: Tha-Mula bandha

A bandha vagy jógikus zár- az egyes ízület együtteseket körülvevő izmok együttes aktiválását jelenti.

A mula bandha másik változatával, az expanzív altörzsi jógikus zárral ( tha-mula bandha) az energiát a has irányába húzzuk. Erről a zárról ritkán esik szó az ősi szövegekben, de gyakorlatilag ugyanazon a területen, ahol a ha-mula bandhával kompresziót alkalmazunk, a tha-mula bandhával az alhasi rész kitágítását érjük el. A nyomás csökkentése az alhasban a mellkasi izmok kontrolljával érhető el, uddiyana bandha alkalmazásával.

A tha- mula bandha létrehozásásnak legegyszrűbb módja azonban az alhas és a deréktáji izmok teljes ellazításával és egy egyenesen tartott, megnyújtott gerinctartással érhető el egy kényelmes ülőpozícióban, pl . törökülésben, vagy lótuszban. Az ülöcsontokra továbbra is enyhe nyomást gyakorolva a gerincet fölfelé nyújtjuk, míg a has izmai lazák maradnak.

A maximum magasság elérésekor érezhető, hogy a gerinc hajlító és nyújtó izmai egyaránt tónusban vannak. Ez ugyanúgy műkködik, mint az ujjak kinyújtása és a tenyér megfeszítése a tha-mani bandha létrehozása közben: a csukló hajlító és nyújtó izmok egyszerre aktívak.

Az ászanák gyakorlása során főleg a kompresszív ha-uddiyana bandha és az expanzív tha-umula bandhát használjuk a gerinc stabilizálására és a belső energiatermelésére mindezt túlzott erőfeszítés nélkül, könnyedséggel.

Ennek legtipikusabb példája az lolasana, mely igen gyakran használatos a Patthabi Jois által tanított ashtanga vinyasa jógában, Lolasanaban a mellkasi részt összehúzzuk, ( kompresszió- ha-uddiyana bandhaés megfeszítjük a hasizmokat anélkül, hogy a hasfalat a gerinc felé húznánk (tha-mula bandha). Ez stabillá teszi a gerincet, de a rekeszizomottovábbra is szabadon hagyva, lehetővé válik, hogy egyszerre relaxált állapotban maradjon a gyakorló, mégis erőt fejtesen ki az ászana végrehajtása közben, különösen a belégzés alatt.

—————————————————————————————————————————————————

A hónap vega könyve :

Bátran kijelenthetem, hogy a múlt havi epres pohárkrém a lányaimnál nagy sikert aratott. Persze nálam is, mert pillanatok alatt elkészíthető, látványos és finom. Azóta persze mindenféle gyümölcsökkel kipróbáltam, mindegyik finom. Most érik a sárgabarack a kertünkben, alig várom, hogy azzal is kipróbáljam.

Most viszont nem egy receptet, hanem két könyvet is szeretnék ajánlani. Az egyik a Lénárt Gitta –féle nyers édességes könyv. Nálam teljes a siker- és félrértés ne essék, nem jutalékért dolgozom!

eloetel

A másik, a szintén most megjelent – A nyers étel csodája c. könyv, Victoria Boutenko remekműve. Ezt még nem fogtam a kezemben, ez az ajánló azonban önmagáért beszél, úgyhogy biztos vagyok benn, hogy ez nem sokáig lesz így.

Hallott-e már olyanról, hogy inzulint igénylő, gyerekkori cukorbetegség magától meggyógyul? Vagy arról, hogy visszanőnek a korábban eltávolított mandulák, vakbelek, sőt akár epehólyagok is? A természetes, élő táplálékot fogyasztók között ilyen és ehhez hasonló „csodák” történnek. Kivételes jelentőségű könyv, mely elképesztő mértékben változtathatja meg az életét.

nyersetel

A szerző két könyve található egy kötetben: A nyers család (Raw Family) az orosz származású Boutenko családról szól, akik 1990-ben emigráltak az USA-ba.
Évekig a szokványos amerikai ételeket ették, aminek az lett a következménye, hogy mindannyian megbetegedtek. A végső rúgást az adta, amikor Viktória megtudta, hogy 9 éves fiának gyógyíthatatlan gyermekkori cukorbetegsége van, és élete végéig inzulin injekciókat kell kapnia.

Kétségbeesve kereste az alternatív megoldást. Elkezdte megfigyelni az egészségesen kinéző embereket, és gátlásosságát legyőzve, megszólította őket. Egy nap meglátott egy sugárzó arcú, boldog hölgyet egy bankban, és tőle is megkérdezte, hogy ismeri-e a cukorbetegség alternatív gyógymódját.
A hölgy története, hogy sikerült meggyógyulnia egy béldaganatból mégpedig 100%-osan élő, nyers ételek fogyasztásával megdöbbentő volt Viktória számára, de a szíve azt súgta, hogy az ő családja számára is ez lesz a helyes út. ..”

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük