Áprilistól újra 2 kezdő tanfolyami csoport indul!!!

Áprilistól újra kezdő tanfolyami csoportokat indítunk.

Olyanok jelentkezését várjuk, akik még soha nem jógáztak, vagy nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek, kedvelik a kihívásokat és a dinamikus, lendületes mozgásformákat.
A tanfolyami  órák 10 X 105 percesek azaz heti 1 alkalommal 10 héten át találkozunk : az egyik csoport szerdánként este 7-től ( per pillanat  megtelt!), a másik csoport időpontja péntek délután 4.30.

A tanfolyamon résztvevők a hatha jóga alap ászanáival ismerkedhetnek meg. Az órák egymásra épülnek, fokozatosan növelve a terhelést javítjuk résztvevők állóképességét, tüdőkapacitását, rugalmasságát, egyensúlyérzékét és lelki békéjét.
Nagy hangsúlyt fektetünk a helyes légzésre, a technikai kivitelezésre, a helyes testtartásra, a gerinc karbantartására és gyógyítására nemcsak az órákon, hanem a mindennapokban is. A résztvevők gyakorlatias, könnyen “emészthető” betekintést kapnak a hatha jóga filozófiájába is.
Akit érdekel, szeretne jönni, kérem jelezze minél hamarabb.
Kérem, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik mind a 12 alkalmon részt tudnak venni!
Maximum létszám csoportonként 16 fő.
A Tanfolyam részvételi díja: 13500 Ft

Telefon:
+36706265707
Email:
joga@iziszjoga.com

Csak annak a jelentkezését tudom elfogadni aki közvetelenül is megkeres, privát üzenetben vagy a fenti elérhetőségeken.
A regisztráláshoz teljes név, email cím, és telefonszám szükséges.
Köszönettel, Lenkefi Mónika

P.S. Minden megosztást előre is köszönök:-)

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük