Tízéves kislány volt Ipacs (Lenkefi) Mónika, amikor felfedezett egy jógáról szóló kötetet szülei könyvespolcán. Akkoriban a jógafilozófiát a vallások közé sorolták, s szinte tiltott dolog volt a gyakorlása. Mónika felnőttként angoltanár lett, és nem sokkal később férjhez ment – minden kerek volt az életében, mégsem érezte magát teljesen jól a bőrében.

„A férjemmel jól beszéltünk angolul, vonzott minket az amerikai kultúra. Mindenképpen szerettünk volna utazni, mielőtt gyerekeink lesznek. Hajtott minket a kalandvágy, de anyagi lehetőségeink korlátozottak voltak. Rövid ideig egy hajón dolgoztunk Alaszkában és Karibi térségben. Nehéz időszak volt, de rengeteget tanultunk belőle.

Ezután egy évig éltek az Egyesült Államokban, ám a vízum lejártával haza kellett jönniük. Addigra már megfertőződtek az utazási, tanulási vággyal. Így nem sokkal később elindultak Ausztráliába. Szerencséjük volt, rögtön kaptak munkát. Móni bevándorlókat tanított angolra, s egy közeli fitnesz klubban újra rátalált a jógára.

„Ott kis túlzással szinte minden második ember jógaszőnyeggel a vállán közlekedik az utcán.” Eleinte csak a mozgás öröme miatt jártam, és élvezetem a kihívásokat. Később elvégeztem az oktatói tanfolyamot, s számos más, nemzetközileg elismert oktatótól tanultam. Sok időbe telt, míg készen álltam a tanításra.”

Mónika gyermekei Ausztráliában születtek, s részben miattuk tértek vissza Magyarországra. Ám ezt a döntést a mai napig nem bánták meg. „Eljött az idő, hogy a nagyobbik óvodába menjen, akkor el kellett döntenünk, hogy a gyerekeink ausztrálként nőjenek-e fel. Úgy éreztük, a családi és baráti gyökerek fontosabbak, így vállaltuk, hogy újrakezdjük az életünket itthon. Mire visszatértünk, a jóga, mint mozgás és életfilozófia, már nem számított tiltott dolognak.”

Mónika két évvel hazatérésük után megnyitotta álmai jóga stúdióját, ahol különleges, itthon kizárólag nála elsajátítható, dinamikus mozgásformákat oktat.

„A mai világban az önmegismerésre, a spiritualitásra, a testi-lelki egészség és harmónia megtalálására van a legnagyobb szükségünk. Bízom abban, hogy sikerül ebből átadnom valamit azoknak, akik eljönnek hozzám; hogy megérzik és átveszik azokat a rezgéseket, amelyekkel igyekeztem megtölteni a helyet: mindazt a bölcsességet, tisztaságot, szeretetet, empátiát, amire a jógafilozófia tanít.”

(A cikk a Nők Lapja Évszakok, Téli (2010 decemberében megjelent) számában olvasható a 88-89. oldalon.)

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *